2011. január 22., szombat

Zöldfűszeres, sajtos csirkemell tekercsek muffin formában


Kedves kolléganőm hívta fel eme remek sütési technikára a figyelmemet. Mondhatom, nagyon egyszerű a kivitelezése és nagyon látványos az eredmény. A belevalók variációja szinte határtalan, én most egy házisajtos, zöldfűszeres változatot készítettem el.

hozzávalók (3-4 személyre):

1 egész filézett csirkemell
10 dkg sajt (jelen esetben házi fokhagymás)
10 dkg puha vaj
bazsalikomlevél, medvehagyma
só, bors

A csirkemellfilét vékonyan felszeleteljük, esetleg klopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. A sajtot lereszeljük, összekeverjük a vajjal, hozzáadunk tetszés szerint zöldfűszereket. A masszából kisebb gombócokat formázunk, majd beletekerjük a hússzeletekbe. A tekercseket beleállítjuk a kivajazott muffin formába, 180 fokon pirulásig sütjük. Mi egyszerű burgonyapürével és őszibarack befőttel fogyasztottuk.

tipp: szezonjában tettem el a fagyasztóba apróra vágott medvehagymát, ezt bármikor elő lehet venni, levesekbe, tésztákhoz nagyon finom.

variációk: legtöbbször a húst még be szoktam tekerni bacon szalonnába, ettől még finomabb lesz. A belevalókat illetően pedig mindenki engedje el a fantáziáját!

3 megjegyzés:

  1. Ezt már én is ki akartam próbálni! :)
    Nagyon jól néz ki, a csirkének megpirul a széle?

    Eszterke, a kishúg

    VálaszTörlés
  2. persze, megpirul, ropogós kívül, belül puha és kifolyik a sajt:)

    VálaszTörlés
  3. Óó, azt hiszem, tudom, mit főzök hétvégén :)

    VálaszTörlés