2011. június 29., szerda

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY:)

Nagyvárosi Lány éppen költözködik, ezért szíves türelmeteket kéri a spórolós projekt beszámolójával kapcsolatosan. Senki ne ijedjen meg, éhenhalásról vagy ételmérgezésről szó sincs, csak az új lakásban nem sikerült még internet kapcsolatot létesítenie.
Nemsoká új bejegyzésekkel, nyereményjátékkal jelentkezünk!
Köszi a türelmet, addig is süssetek diótortát vagy olvasgassátok az archívumotJ

2011. június 23., csütörtök

Kedvenc diótortám



Kiskorom óta ez az egyik kedvenc tortám, anyukám szokta nekünk elkészíteni. Egy régi, félig szétszakadt szakácskönyvből a recept, szerzőt, címet nem tudok.
Ezúttal magam is megsütöttem, ajánlom annak, aki nem számolja a kalóriákat és nem veti meg a tömény diós élvezeteket.

Nagymama diós tortája

hozzávalók

tésztához:
14 dkg cukor
6 tojássárgája
7 tojásfehérje
fél citrom héja
10 dkg őrölt dió

krémhez:
14 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 tojássárgája
10 dkg őrölt dió
1 ek rum

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, belereszeljük a citromhéjat, és felváltva adjuk hozzá a diót meg a habbá vert fehérjét. Kizsírozott, kilisztezett tortaformába öntve úgy sütjük, akár a piskótát. Ha kisült, lisztezett deszkára borítjuk, és ha kihűlt, kettévágjuk.
Megtöltjük és bevonjuk a krémmel, amelyhez a tojássárgáját alaposan kikeverjük a porcukorral meg a vajjal, és a diót meg a rumot hozzáadva, fehéredésig keverjük. (A tetejét diószemekkel vagy tortadarával díszíthetjük.)



Avokádós tonhalsaláta



hozzávalók 2 személyre:

kis doboz koktélparadicsom
fél fej jégsaláta
1 egész érett avokádó
1 konzerv tonhal
só, bors, olivaolaj, citrom leve

Annyira élvezem, hogy végre van íze a paprikának, paradicsomnak, uborkának. Ti is használjátok ki a nyár adta lehetőségeket, fogyasszatok minél több friss zöldséget, gyümölcsöt. Ezt a salátát 2 parc alatt összedobjátok, pirítóssal mennyei vacsora lesz belőle. Sorolhatnám a tengeri halak, a friss zöldségek és az avokádó jótékony élettani hatásait, de hisz úgyis tudjátok.

tipp: az avokádó csak akkor jó ha már puha, de ne legyen túl érett sem, ha lehet ne használjatok fém eszközt hozzá, mert bebarnul. Nálam ilyen probléma nincs, azonnal elfogy ha felvágásra kerül:)

2011. június 19., vasárnap

Fillérekből, okosan: az első vásárlás


Az előző bejegyzésben olvashattátok, hogy hétfőtől kéthetes túlélő-projektet indítok, amivel nem kisebb a célom, mint az, hogy bebizonyítsam, heti 5000 Ft-ból (/fő) is lehet változatosan és érdekesen főzni, anélkül, hogy mindennap sajtos-tejfölös tésztát és vajas kenyeret fogyasztanánk.

Erre a kísérletre több okból van szükségem. Az egyik így szól: bár annak ellenére, hogy nem szoktam csak és kizárólag luxuscikkekből főzni, azért így is elég sokat költök étkezésre, plusz még az ilyen-olyan, főként a vendéglátó-ipar fejlődését szolgáló kiadások (beülünk ide, beülünk oda, csak egy kis szendvics itt, két pohár bor ott), amit nem nagyon tudok tervezni, ilyenkor nem is nagyon számolom, hogy mennyit költök, illetve mennyit költhetnék még. Sokszor próbáltam rendet vágni a költségvetésemben, több-kevesebb sikerrel. 

Most viszont új időszámítás kezdődik, mert elhatároztam, hogy egyszer és mindenkorra megpróbálom tudatosan tervezni a háztartási költségek rendszerét, és két hétig szűk keretek közé szorítom a kiadásaimat. A másik ok, hogy ezzel azoknak szeretnék segíteni, akik szintén ilyen problémákkal küzdenek, úgyhogy remélhetőleg együtt eljutunk majd a megoldáshoz a két hét alatt:)

2011. június 17., péntek

Fillérekből, okosan és finomat - élet a sajtos-tejfölös tésztán túl


Mihez kezd az ember lánya (fia), ha változatosan és ötletesen szeretné megoldani a mindennapi étkezéseket, de a főbérlő/hitelközpont valahogy még mindig nem adja ingyen a lakást, a rezsi számlák valamilyen csodával határos módon minden hónapban percre pontosan landolnak a postaládában, és a fizetése sem közelíti meg Medveczky Ilona lábainak havi biztosítási díját? Vagy más helyzet, mitévő legyen akkor, ha egyébként elég ügyesen kezeli a havi kosztpénzt, de éppen fizetésnap előtt áll, és a hűtőben csak egy doboz gomba, néhány szál zöldhagyma és némi lejárat-közeli margarin árválkodik?

Ilyenkor jön a rettegett, bizonyára a Juli-suli által szexivé tett jelszó: TAKARÉKOSSÁG. Spórolni nem szeretünk, költeni annál inkább, de néha nincs kívánságműsor, nem csak szűkebbre kell húznunk a nadrágszíjat, hanem hózentrógert is be kell vetnünk, ha ki akarunk tartani hó végéig.

Ezeknek a kérdéseknek eredek most nyomába, és hétfőtől kéthetes túlélő-projektet indítok, amelynek keretén belül heti 5000 forintra minimalizálom az étkezési költségeimet. Teszem ezt azért, mert a fizetésem majdnem felét elköltöttem már az első héten gyakorlati tanácsokkal szeretnék segíteni azoknak, akik hasonló problémákkal találkoznak a háztartáspénz beosztásakor. Plusz leginkább magamnak, de nagyrészt nektek is be akarom bizonyítani a gasztromagazinok filléres rovataiból közhelyessé vált tételt, miszerint kreatívan főzni nem csak súlyos ezrekből, hanem szerény összegekből is lehet.

Csodálatos szakirodalmak lesznek segítségemre a projekt során: a képen látható Magyar Konyhák 'Olcsó receptek'-rovata, a Nők Lapja Konyha spórolós írásai, és egy remek kézikönyv, '101 olcsó recept'-címmel, ami ugyan angol kiadás, többnyire ennek megfelelő (tehát itthon szinte beszerezhetetlen) hozzávalókkal, de kipróbált darab már ez is, sokszor volt segítségemre. Ja, és egy 1980-as évekből származó 'Good Housekeeping', amit hirtelen nem is tudom, mire fogok használni, de bizonyára hasznos tippek lesznek ebben is.

A hitelesség kedvéért mindent dokumentálni fogok, képpel és pontos költségvetéssel, ahol tudom, beszerzési hellyel együtt. Viszont, mivel ez a blog nem csak rólam szól, hanem Gizikéről is, ezért nem fogom napi rendszerességgel posztolni az eredményeket, hanem néhány napi összefoglalókat teszek majd közzé. Nagyon szívesen veszek mindenféle tippet, trükköt, küldjétek a tanácsaitokat, akár kommentben, akár e-mailben, a legjobbakat publikálni fogom. Sőt, még meglepetés is lesz az igazán ötletes takarékosoknak, de erről majd később:)

Nos, akkor projekt indul, nemsokára jelentkezem az első nap tapasztalataival.

2011. június 15., szerda

Van úgy, hogy a legegyszerűbb dolgok esnek a legjobban: éljen a kakaós csiga!

 
Nem is tudom, hogy jutott eszembe kakaós csigát sütni, de azt hiszem az ötlethez nagyban hozzájárult a bűntudat, ami időről időre rámtör, amikor rápillantok szegény mellőzött kenyérsütőmre. Na, most aztán újra bemelegítettem, egymás után 2 hétvégén is!
Íme a recept, amit a Femina oldalán találtam, én csak beleöntöttem mindent a kenyérsütőbe és hagytam keverni, dagasztani, keleszteni. Azután minden a recept szerint történt.

2011. június 14., kedd

Hamburgerparti a nappaliban


Előrebocsátanám, ez a buli nem most volt, néhány hónapja történt, hogy vendégül láttam a lakásunkban néhány kedves ismerőst, hogy a beharangozónak megfelelően mérhetetlen mennyiségű hamburgert/sült krumplit/káposztasalátát és miegymást fogyasszunk el. A téma viszont bármikor aktuális, főleg most, hogy itt a jó idő, ki lehet robbanni a kertbe, ott a grill meg a jó levegő. És természetesen a bejegyzés segítséget nyújthat azoknak is, akik hozzám hasonlóan egy kisebb vagy nagyobb városi lakásban szeretnének kerti hangulatot teremteni a vendégeiknek. Így terveztem én is akkor, az eredményt pedig hangulatos képes beszámoló formájában mutatom be nektek.

2011. június 11., szombat

Villámgyorsan ebédet: tonhalas-paradicsomos tészta


Ezt a tésztát még a kollégiumi éveim alatt tanultam, és igen gyakran készítettem is, mert minden hasznos tulajdonsággal rendelkezik, amire egy éhes egyetemistának szüksége van: egyszerű, gyors, és főként olcsó. A receptet J. Zsófia. kisasszonytól lestem el, aki talán már nem is emlékszik rá, hogy megosztotta velem:)

Hozzávalók 1 személyre:

1 gerezd fokhagyma, vagy egy kisebb újhagyma
egy kis doboz tonhalkonzerv
1,5 dl sűrített paradicsom
3 "fészek" tészta (tényleg fészektészta a neve, én ebből most három darabot használtam, ez elég volt)
egy marék olívabogyó
só, bors, oregano, majoranna, esetleg kakukkfű, meg amit még szerettek

Nyomjuk szét a fokhagymát, vagy az újhagymát vágjuk karikákra, és kezdjük el pirítani egy evőkanál olajon. Néhány perc múlva (vigyázzunk, meg ne barnuljon) dobjuk bele a tonhalat, és kevergessük kicsit. Közben tegyük fel a tésztát főni.


Kb. öt perc múlva öntsük hozzá a paradicsomlevet, és főzzük együtt a keveréket. Az olívaolajat vágjuk karikára, és mehet bele az is.


Ízesítsük a fűszerekkel, és ha kész a tészta, forgassuk a halas-paradicsomos szószba.


A tetejére reszeljünk sajtot, mellé ihatunk akár egy pohár rozét is:) Jó étvágyat!

2011. június 10., péntek

Mire volt jó az egyszerű háziasszonynak a Budai Gourmet?




Vettem egy-két nagy levegőt, mielőtt megírtam ezt a posztot. Először sokkal hosszabbnak indult, de aztán rájöttem, pozitívabb hangvételű írást szeretnék. Sajnos, ezért húzódott el ennyire a megírás, és így kerül ki a blogra rendezvény után egy héttel... De azt hiszem, jobban jártok így. Szerintem egyébkén tök röviden a Budai Gourmet fesztivál így, ebben a formájában egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy a csúcsgasztronómiának nagyobb rajongói tábort toborozzon, de többet nem is szeretnék írni erről, akit érdekel, nézzen utána fórumokon.

Inkább egy mozgalmas képes beszámolót szeretnék mutatni nektek a rendezvényről, és azokról a kiállítókról, akik leginkább elnyerték a tetszésemet. Olyanokkal is megismertetlek titeket így virtuálisan, akikkel most találkoztam először, és akikről úgy gondolom, hogy a termékeiket mindenképpen be fogom építeni a mindennapi háztartásvezetésbe.

2011. június 7., kedd

Gyors vendégváró tortilla



Kedves barátainknál vendégeskedtünk nemrég, ahol ez volt a vacsora, és mivel nagy sikert aratott, természetesen nekem is ki kellett próbálnom. Egyáltalán nincs ellenemre a félkész dolgok használata, sőt. Ez esetben egy szuper tortillát teszteltem, és nagyon elégedett vagyok. Recept most nem lesz, mert adott a Lidl-ben kapható dobozos tortillalap (El Tequito) amihez egy tasak szósz is jár.



Ami kell még: fél-1 kg hús (csirkemellel ettük mi), friss zöldségek: saláta, paradicsom, paprika, uborka, lilahagyma elengedhetetlen (!), esetleg kukoricakonzerv. Ezen kívül reszelt sajt, zúzott fokhagymával, sóval bekevert tejföl.
Teendő: a húst felkockázzuk, a dobozon leírtak szerint megpirítjuk, hozzáadjuk a szószt. A tortilla lapokat egyenként serpenyőben pár pillanat alatt felhevítjük, aztán jöhet a kreatívkodás. Az a jó benne, hogy mindenki magának tudja az asztalnál összeállítani, így szegény elgyötört háziasszonynak itt véget is ért a feladata.


Próbáljátok ki, nagyon finom. Én nő létemre kettőt simán bevertem, de az igazi férfiak hármat-négyet is el tudnak tüntetni.


Aki többet is szeretne tudni a tortilláról magáról, művelődjön itt:

2011. június 2., csütörtök

Fonott szűzérmék és bundázott bodzavirág: ezúttal édesanyánk főz

Első alkalommal mutatkozik be az anyukánk a blogon, aki egy igazán fondorlatos vasárnapi ebédet készített nekünk, és szeretettel ajánlja nektek is:


"Köszöntöm a Kedves Olvasókat!

Egy közmondással kezdem: „Alma nem esik messze a fájától.” (Ha már az ennivalókról van szó.) Írhatnám azt is, hogy „Kicsi a bors, de erős!”. Ez viszont nem illik ide. Szóval nagyon örülök, hogy a lányaim sok más hasznos tevékenység mellett a sütés-főzés szeretetét is átvették tőlem, és nagyon tetszik a blogjuk. Büszke vagyok arra, hogy írhatok én is, és két receptet is megoszthatok Önökkel. Remélem, ízlenek majd.

2011. június 1., szerda

Olvasói levél: epres-babapiskótás finomság

Kedves Olvasónk, "egy Kolléganő" csodálatosan friss, epres édességet készített egy kerti partira, ennek a receptjét osztotta meg velünk. Nagyon értékeljük a fáradozást, és legközelebb mi is kérünk meghívót a buliba!:) Íme, a desszert, amit szeretettel ajánlunk nektek akár hétvégére, akár hétköznapra:

"Kedves ChefSisters!

Gondoltam, küldök Nektek egy (profilotokba vágó) gyors desszert receptet, ha jónak találjátok, tegyétek ki a blogra.:)


Epres - babapiskótás finomság

Hétvégére, egy kerti partira készült ez a desszert. Mivel sok időm nem volt a sütésre, gyorsan végiggondoltam, melyik az a desszert, ami gyorsan elkészül, finom, de amellett nem is túl tömény ebben a nyári kánikulában. Az eper adott volt, mert amíg tart a (sajnos, nem túl hosszú) szezonja, addig ugye ENNI KELL.:) Végül e mellett a finomság mellett döntöttem, mert tényleg pár perc alatt összedobható. Ráadásul tudtam, hogy a társaság összes tagja odáig lesz érte. Így is volt. (szerencsére)

Hozzávalók:

babapiskóta
tejföl
porcukor ízlés szerint
eper (vagy bármilyen más gyümölcs, készült már barackkal is)

(A képen látható mennyiség 1kg eperből, 2 nagy csomag babapiskótából, 3 pohár nagy tejfölből készült és bőségesen elegendő volt 8 felnőtt részére.)

A tejfölt összekeverem ízlés szerint a porcukorral, az epret alaposan megmosom, majd apróra (vagy nagyobbra- kinek mi a gusztusa) felvágom. Egy nagyobb tálba elkenek egy kis tejfölt, ráhelyezem sorban a babapiskótát, ezután újabb tejfölréteg következik, majd az eper, rá újabb sor babapiskóta, tejföl, eper, s ezt így szépen sorban rakjuk egymásra, amíg el nem fogynak a hozzávalók. Tetejét kedvünk szerint kidíszítjük a gyümölccsel, majd mehet a hűtőbe pihenni pár órát. Nálam egy éjszakát töltött a hűtőben. Ez alatt a babapiskóta kellően megpuhul.




Tipp: tejföl helyett készíthetjük gyümölcsjoghurttal is, de nekünk tejföllel jobban ízlik, kicsit krémesebb. Na meg a sok csodálkozó szempár sem elhanyagolható, amikor megtudják, hogy nem-nem tejszínből készült a krém, hanem „csak” tejfölből.:)

Jó étvágyat!"