A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvasói levél. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvasói levél. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. július 5., kedd
Olvasói levél ismét:)
Kedveseink!
Nagy Mónikától kaptuk a következő szuper receptet, amit most megosztunk veletek is:
"Kedves ChefSisters,
szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy szupergyors, igazán könnyen és gyorsan elkészíthető receptet! Ha tetszik, használjátok fel egész nyugodtan :)
Juhtúrós brokkoli
Hozzávalók 2 személyre:
40 dkg brokkoli
15 dkg juhtúró
3 dl tejföl
10 dkg sajt
ízlés szerint só, fehér bors
pici olaj a kikenéshez
Elkészítés:
A brokkoli rózsákat lobogó vízbe dobjuk pár percre, majd leszűrjük. Külön ne sózzuk, mert a juhtúró eléggé sós magában is, de mindenki tehet hozzá a saját szája íze szerint. Egy tűzálló üvegedényt kikenünk olajjal. A juhtúrót és a tejfölt lágy masszává elkeverjük, egy kevés fehér borssal ízesíthetjük, majd összedolgozzuk a brokkolival. Beleöntjük az edénybe, a tetejét reszelt sajttal szórjuk meg. Előmelegített sütőben, 180 fokon, 20-25 percig sütjük, amíg a sajt megpirosodik rajta.
Nagyon finom önmagában, vagy köretként is.
Jó étvágyat :)
Üdv
Mónika"
Nagyon köszönjük, hogy ilyen aktívak vagytok, attól függetlenül is, hogy mi most kicsit el vagyunk tűnve. Reméljük, senki nem veszít a lelkesedésből és küldtök még sok ehhez hasonló receptet.
ChefSisters
Címkék:
olvasói levél
2011. június 1., szerda
Olvasói levél: epres-babapiskótás finomság
Kedves Olvasónk, "egy Kolléganő" csodálatosan friss, epres édességet készített egy kerti partira, ennek a receptjét osztotta meg velünk. Nagyon értékeljük a fáradozást, és legközelebb mi is kérünk meghívót a buliba!:) Íme, a desszert, amit szeretettel ajánlunk nektek akár hétvégére, akár hétköznapra:
"Kedves ChefSisters!
Gondoltam, küldök Nektek egy (profilotokba vágó) gyors desszert receptet, ha jónak találjátok, tegyétek ki a blogra.:)
Tipp: tejföl helyett készíthetjük gyümölcsjoghurttal is, de nekünk tejföllel jobban ízlik, kicsit krémesebb. Na meg a sok csodálkozó szempár sem elhanyagolható, amikor megtudják, hogy nem-nem tejszínből készült a krém, hanem „csak” tejfölből.:)
Jó étvágyat!"
"Kedves ChefSisters!
Gondoltam, küldök Nektek egy (profilotokba vágó) gyors desszert receptet, ha jónak találjátok, tegyétek ki a blogra.:)
Epres - babapiskótás finomság
Hétvégére, egy kerti partira készült ez a desszert. Mivel sok időm nem volt a sütésre, gyorsan végiggondoltam, melyik az a desszert, ami gyorsan elkészül, finom, de amellett nem is túl tömény ebben a nyári kánikulában. Az eper adott volt, mert amíg tart a (sajnos, nem túl hosszú) szezonja, addig ugye ENNI KELL.:) Végül e mellett a finomság mellett döntöttem, mert tényleg pár perc alatt összedobható. Ráadásul tudtam, hogy a társaság összes tagja odáig lesz érte. Így is volt. (szerencsére)
Hozzávalók:
babapiskóta
tejföl
porcukor ízlés szerint
eper (vagy bármilyen más gyümölcs, készült már barackkal is)
(A képen látható mennyiség 1kg eperből, 2 nagy csomag babapiskótából, 3 pohár nagy tejfölből készült és bőségesen elegendő volt 8 felnőtt részére.)
A tejfölt összekeverem ízlés szerint a porcukorral, az epret alaposan megmosom, majd apróra (vagy nagyobbra- kinek mi a gusztusa) felvágom. Egy nagyobb tálba elkenek egy kis tejfölt, ráhelyezem sorban a babapiskótát, ezután újabb tejfölréteg következik, majd az eper, rá újabb sor babapiskóta, tejföl, eper, s ezt így szépen sorban rakjuk egymásra, amíg el nem fogynak a hozzávalók. Tetejét kedvünk szerint kidíszítjük a gyümölccsel, majd mehet a hűtőbe pihenni pár órát. Nálam egy éjszakát töltött a hűtőben. Ez alatt a babapiskóta kellően megpuhul.
Tipp: tejföl helyett készíthetjük gyümölcsjoghurttal is, de nekünk tejföllel jobban ízlik, kicsit krémesebb. Na meg a sok csodálkozó szempár sem elhanyagolható, amikor megtudják, hogy nem-nem tejszínből készült a krém, hanem „csak” tejfölből.:)
Jó étvágyat!"
2011. április 18., hétfő
Olvasói levél: a hummusz visszavág
Bizony, olvasói levelet kaptunk megint, méghozzá Katától, aki egy múltkori Facebook-posztra reagálva küldött nekünk egy szuper csicseriborsó-receptet. Mi pedig ennek kapcsán szerettük volna kicsit kifejteni a hummusz-témát, ezért megkérdeztük kedves barátunkat, Varga Gábort, a Budapest egyik legjobb hummusz-lelőhelyének számító Grenadin Stúdió&Bár tulajdonos-üzletvezetőjét, hogy mitől jó nekünk a csicseriborsó, illetve mi kell a tökéletes krém elkészítéséhez.
De először jöjjön tehát a levél:
"Kedves ChefSisters!
A minap FB-n szót ejtettetek a hummuszról, amit nagyon szeretek. Alapanyaga a csicseriborsó, ami roppant egészséges is, rengeteg vitamint tartalmaz, alacsony a zsírtartalma, magas a rosttartalma. Készítettem egy egyszerű, tápláló főzeléket, megosztom a receptet, hátha valakinek ínyére válik.
Csicseriborsó főzelék
Hozzávalók 2 szemelyre:
150 gr csicseriborsó
80 gr vegyes borsóféle (ez tartalmazott lencsét, sárgaborsót, zöldborsót)
5-6 babérlevél
zöldséges leveskocka
2 szem közepes krumpli
1 kisebb pohár tejföl
só, bors, paprika
"Kedves ChefSisters!
A minap FB-n szót ejtettetek a hummuszról, amit nagyon szeretek. Alapanyaga a csicseriborsó, ami roppant egészséges is, rengeteg vitamint tartalmaz, alacsony a zsírtartalma, magas a rosttartalma. Készítettem egy egyszerű, tápláló főzeléket, megosztom a receptet, hátha valakinek ínyére válik.
Csicseriborsó főzelék
Hozzávalók 2 szemelyre:
150 gr csicseriborsó
80 gr vegyes borsóféle (ez tartalmazott lencsét, sárgaborsót, zöldborsót)
5-6 babérlevél
zöldséges leveskocka
2 szem közepes krumpli
1 kisebb pohár tejföl
só, bors, paprika
Címkék:
olvasói levél
2011. április 5., kedd
Olvasói levél: 3 sajtos-medvehagymás muffin
Képzeljétek! Nagyon-nagyon boldogok vagyunk, mert a blog születése óta először kaptunk olvasói levelet! Ráadásul nem is akármilyet, egy zseniális medvehagymás receptet tartalmazó emailt, ezért most mindezt megosztjuk veletek is. A receptet Kriszta küldte, hála érte, ígérjük, elkészítjük mi is! A kedvességért cserébe pedig elindítunk felé egy bödön medvehagymás fűszervajat, hogy legközelebb is legyen mivel felturbózni a sütiket:)
Következzen hát a muffin, ahogy Kriszta szereti:
Következzen hát a muffin, ahogy Kriszta szereti:
Címkék:
olvasói levél
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
