Vacsoraklub - avagy hogyan fér meg egymás mellett a nyúl és a sütőtök?

Régi adósságomat törlesztem most, amikor beszámolok egy egészen különleges eseményről, amin a közelmúltban vettem részt - ahogy a címben elárultam, egy vacsoraklubra látogattam el. Figyelem, képes és videós összefoglaló következik, a nyugalom megzavarására maximálisan alkalmas tartalommal.

Egészen véletlenül jutottam el az estére, kedves ismerősöm, Szántó Tibor jóvoltából. Tibi kézműves csokoládékat készít és még sok egyéb mással is foglalkozik - nemsokára kicsit részletesebben is bemutatjuk őt a blogon, addig lessetek rá itt.


A vacsoraklub az ő ötletéből született. Havonta egyszer összegyűjti kisebb társaságát, és borok mellett, beszélgetés közben elkészül egy érdekes menüsor, jellemzően szezonális hozzávalók felhasználásával, és főként csodálatos borokkal. Egy ilyen estén vehettem részt én is, és most receptek nélkül, csak képekkel és videóval kísérlem meg átadni az élményeimet.

Sütőtökös előétellel kezdtük, ami olyan egyszerű és ötletes, hogy szinte kedved lenne fejbevágni magad, miért nem jutott még eszedbe. Semmi másból nem áll, csak pirított sütőtök szeletekből, tökmagból, ezek bagettre tolva és vinaigrette-el meglocsolva (citrom és olíva). Az íze fenomenális, természetesen fehérborral együtt kötelező.

Ilyen volt már a tányéron, egy pohárka fehér társaságában:

Itt a körömlakkomat is megcsodálhatjátok:

A következő lépés egy kellemes, egész bensőt felmelegítő minestrone volt, amit nekem kicsit szokatlanul árpagyönggyel gazdagítottunk. Nem rontotta el egyébként, talán meg is barátkozom a gerslivel végérvényesen:) Plusz egy csavar, a tetejére egy egészen érdekes tökmag-pesto került, ami parmezánnal és petrezselyemmel bővült, így csepegtettük a leves tetejére.

A tökmag-pesto tuningolása:

És a leveske (kísérő - Takács Lajos Sauvignon Blanc '09):

Ami ezután következett, az nekem különösen kedves volt, mert több olyan adalék is szerepelt benne, amit én is előszeretettel raktározok és használok kis háztartásomban. A pirított kelkáposzta sonkával és tejszínes mártással bármikor, bárhol le tud venni a lábamról, különösen abban az esetben, ha angol mustárral készítik (mint ezt).

Szemléltetés ('09-es Mauer Oszkár Bakator került mellé):

A főétel hangsúlyos szereplője a nyúl volt, ami azért jó, mert általában keveset fogyasztunk belőle, cserébe viszont nagyon finom és könnyű. Egy cseles köret került mellé, diós gnocchi - a készítését levideóztam, mindenki okulására, mert annyira azért nem bonyolult elkészíteni, mint gondolnánk.

gyúrás:

és mindjárt kész a tészta:

A nyulacska meg ilyen lett, itt épp a gnocchira vár (Demeter Zoltán Veres '05 kísérte):

Azt hiszem, a vacsorának körülbelül ennél a pontjánál vesztettünk el engem, csak és kizárólag azért próbáltam meg feltámadni, mert a desszertet feltétlenül meg kellett kóstolnom. Ez egy francia sütőtök tortát jelentett, ami kekszalapon készült, és így alakult (plusz a Pelle Pince 2009-es Zsófia Cuvée-ével):

Kiváló volt tehát a vacsora, és főleg inspiráló: engem arra ösztönzött, hogy igenis, próbáljak ki szokatlan alapanyagokat (mint például a nyúl), érdekes párosításokat (ilyen volt nekem az árpagyöngy a minestronéban vagy a diós gnocchi) és ne féljek kísérletezni, több ötletet belevinni a főzésbe. Ebben a menüsorban igazából nem volt semmilyen bonyolultabb fogás, csak mindenben volt egy kisebb csavar, amivel még izgalmasabbá vált az egész. Titeket is arra biztatlak, kedves Olvasók, ha van egy kis időtök/kedvetek/egy kíváncsi, ámde annál éhesebb családotok, biztonsággal válasszatok egy-egy meglepőnek tűnő receptet. A közönséget megelégedéssel tölti majd el, ti pedig egy újabb lépést tehettek a gasztronómiai kiteljesedés felé vezető úton:)