2011. június 2., csütörtök

Fonott szűzérmék és bundázott bodzavirág: ezúttal édesanyánk főz

Első alkalommal mutatkozik be az anyukánk a blogon, aki egy igazán fondorlatos vasárnapi ebédet készített nekünk, és szeretettel ajánlja nektek is:


"Köszöntöm a Kedves Olvasókat!

Egy közmondással kezdem: „Alma nem esik messze a fájától.” (Ha már az ennivalókról van szó.) Írhatnám azt is, hogy „Kicsi a bors, de erős!”. Ez viszont nem illik ide. Szóval nagyon örülök, hogy a lányaim sok más hasznos tevékenység mellett a sütés-főzés szeretetét is átvették tőlem, és nagyon tetszik a blogjuk. Büszke vagyok arra, hogy írhatok én is, és két receptet is megoszthatok Önökkel. Remélem, ízlenek majd.




Medvehagymával, baconnel fonott szűzérme gombaágyon: 
Hozzávalók: két szűzérme, kb. 70 dkg, egy csomag szeletelt bacon, néhány medvehagyma levél, só, színes bors, fél deci száraz vörösbor, kevés olaj

Két szép hosszú és vastag szűzérmét vágjunk fel hosszában három részre úgy, hogy be tudjuk fonni őket. Szórjuk meg kevés sóval és hagyjuk állni egy darabig. (Én este szoktam sózni a húsokat, és másnap sütöm. Az egyiket fűszerekkel is megszórtam.)


Másnap befonjuk a szűzérméket úgy, hogy közéjük helyezünk egy-egy bacont, az egyikbe medvehagymát is fonunk: 



Nagyon kellemes ízt kölcsönöz neki. A fonás végét hústűvel rögzíthetjük. Én Pataki Európa cseréptálba fektettem őket, de tepsiben is készülhetnek. Alájuk egy kevés olajat, rájuk pedig egy kevés vörösbort öntsünk. Inkább csak fröcsköljük. 


Lefedve süssük közepes tűzön körülbelül fél óráig, amíg puhulni kezd a hús. Akkor fedő nélkül süssük szép pirosra. Ferdén vágjuk. Sült krumpli vagy krumplipüré illik hozzá és vegyes zöldsaláta. Nagyon különleges és finom. 



Desszertnek ezt a csemegét készíthetjük:

Bundás bodza, más néven bodzapalacsinta: 
Néhány szép bodzavirágot válasszunk, lehetőleg forgalmas úttól távoli helyről, hogy ne legyenek tele ólommal. Rázzuk le róluk a bogarakat:), mert mosni nem szabad, hogy a virágpor és a szirmok rajtuk maradjanak. 


Hagyjuk egyben a virágokat, mint egy esernyőt, hogy ne essenek szét, és a száruknál fogva mártsuk sűrű palacsintatésztába, és süssük ki forró olajban. 



A sülés elején villával húzzuk szét a virágokat, hogy ne maradjanak egy csomóban. Tálalás előtt a zöld szárról vágjuk le a kisült virágokat. Megszórhatjuk őket porcukorral vagy fahéjas cukorral, de így is finom. Akácvirágból is jó (Csak azért nem írom le a palacsintatészta receptjét, mert úgyis mindenki ismeri).

 

Jó étvágyat! ('anya csak egy van')

A bodzáról és felhasználásáról érdekes információkat tudhattok meg Bálint gazda honlapjáról!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése